Kedves Eladó, Kereskedő!
Üdvözlünk a világ első olyan online drágakő és ékszer aukciós oldalán, amely azért jött létre, hogy kifejezetten klasszikus drágaköveket, ékszereket és ritka gyűjtői köveket értékesíthess a lehető legegyszerűbben és legköltséghatékonyabban.
Ezen a felületen megvalósul az árverés eredeti funkciója, hogy a lehető legkedvezőbb áron értékesíthesd az érdeklődők, vásárlók számára a portékádat. A felületet tehát úgy alakítottuk ki, hogy az adott terméknek csupán elméleti lejárati ideje van, ami „utolsó pillanatos licit” esetén módosul, meghosszabbodik egy perccel, hogy a többi érdeklődő is el tudja dönteni, akar-e tovább licitálni. Így elkerülhető, hogy a komoly vásárló lemaradjon egy termékről, egyben pedig az eladó számára garantált az ár-maximalizálás.
A fentiek mellett természetesen minden eladó kiköthet egy láthatatlan minimum árat, ami nem feltétlenül az induló ár és ami alatt nem vásárolható meg egy-egy termék. Javasoljuk viszont, hogy ezzel a technikával csak nagyon indokolt esetben élj, mert a vásárlók nem igazán szeretik a reserve not met funkciót.
A vásárlók számára összetett keresési lehetőséget biztosítunk, ami kiterjed a keresett drágakő minden fontos paraméterére. Ezért rendkívül fontos, hogy az adott termékkel kapcsolatosan minden adatot pontosan tölts ki, mert ezek alapján történik a keresés. Ha valami nincs kitöltve, akkor a rendszer nem engedi listázni sem a terméket.
A bevezető időszakban 2000 követ teljesen ingyenesen listázhatsz a saját account-od alatt, nincs listázási díj, csak 7% jutalék a ténylegesen eladott kövek után, amit a PayPal rendszer automatikusan von le a PayPal fiókodból. Eladó kizárólag olyan kereskedő lehet, akinek van érvényes PayPal account-ja.
Az eladó és a vásárló között tilos a közvetlen kommunikáció. Ennek megszegése azonnali kizárást von maga után. Kérlek méltányold, hogy nagyon sok pénzt és időt fordítottunk ennek az aukciósháznak a létrehozására és az egyetlen bevételünk az eladások utáni jutalék. Ha ezt megpróbálod kikerülni, akkor nem tudjuk kifizetni a felmerülő költségeket, ami ahhoz vezetne, hogy megszűnik ez az értékesítési felület, amit, reméljük te sem szeretnél.
Ugyancsak azonnali és végleges kizárás jár a termékekkel kapcsolatos valótlan adatok megadása, különös tekintettel vonatkozik ez a drágakövek kezelésére és szintetikus termék elhallgatására. Szeretnénk, ha itt minden eladott terméke az lenne, ami a description-ban szerepel. Csalókkal nem szeretnénk dolgozni, mert aki becsapja a vásárlót, az becsapja az aukciósházat is, ugyanis számunkra nagyon fontos a goodwill. Kérlek, hogy ennek megfelelően listázd a termékeket.
Tisztelt Kereskedő!
A gemauction.online a világ legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb aukciós értékesítési formája, de természetesen fix áron, aukción kívül is listázhatod a termékeidet. A kilistázott termékek a lejáratot követően automatikusan újra listázódnak a beállított paraméterekkel, amíg ténylegesen el nem kel, tehát sok időt is megspórolunk neked.
Ha 2000 listázott termék kevés számodra, akkor kérlek, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot!
Fontos, hogy legalább 1-3 képet és 1 videót is csatolj a listázott termékhez. A képek és videók formátumát és méretét megtalálod a listázási információk között.
Sok sikert!
